Kedves, nyitott Olvasóm!

(Igen, ez most spirituális, még időben menekülj, ha menekvésre késztet!)

Ez az üzenet május 24-én jutott el hozzám – valójában újra.

Elfelejtettem, pedig ez az, amit nem lehet igazán elfelejteni, ezért élek. Semmi más értelme vagy oka nincs az életemnek, csak a létezés színtiszta élvezete. Ehhez pedig mindig emlékeznem kell arra, aki valójában vagyok, független vagyok a testemtől, független a környezettől, független az érzelmektől, amik becsapnak. Az intuíció vagyok, aki épp megnyilvánul a fizikumban. A legapróbb bosszúságért sem éri meg elvinni a figyelmem magamról, és ez a legfontosabb: az én életemben én vagyok a legelső.

Csak nézem a tájat, ahogy nem kulcsolja be  szépségét, ahogyan mer változékonyan gyönyörű lenni… A rizsföldekből áradó nyugalom megállítja az időt. A hegyeken zöldellő lombok mély színe nem akar semmit. Mégis bölcsességet áraszt. Szeretem, ahogy szüntelenül hallani a folyó hangját, szeretem, hogy minden zöld. Az emberi béke megnyilvánul a természetben. Nem válik el tőle, hanem abból fakad. A természeten keresztül pedig újra és újra és még végtelen, de egyetlen pillanatban ismerek rá arra, akin keresztül ez ,,alkotódott”. A dinamizmus mögötte csak a szeretet.

Látok. És nem tudom, meddig kell várnom azokra, akiket imádok, hogy ők is lássák ezt. Talán már nem telik olyan sok időbe, hogy elkezdjenek ébredezni azok is, akik körülöttem vannak. Talán sosem ébrednek rá arra, hogy MINDEN pillanatot lehet élvezni. Nem mese, de mesés.

Folynak át rajtam ezek a képek, tényleg nincsenek szavak vagy minőségek arra, amit az ember megélhet, ha ,,rájön magára”. Már jelez minden, hogy ideje lenne abbahagyni a szenvedést. Körülöttünk minden azt üvölti, hogy vicc az egész, amit fájdalommal vagy a szeretet megélése nélkül létrehoztunk. Öröm tölt el, mert a mostani viszonylatokban hamar rájöttem. 22 évesen éltem meg azt a felemelő pillanatot, amikor minden gondolatot elsodort a szeretet. Minden ember szépségét láttam egyszerre, és ez… ez az IGAZI. Az emberek az igazságot keresik. Nem az agyammal tudni, hanem átélni-megélni azt, hogy mindenkit látok egyszerre, és az a mindenki én vagyok és egy vagyunk… És már csupán annyi van hátra, hogy ez tartós maradjon.

23 éves vagyok, és Ilike abban az évben kezdett, mikor én születtem. Úgy döntöttem, hogy mindent félreteszek, persze intelligens módon, nem feladom az életkörülményeimet és remete leszek… tehát mindent másodlagossá sorolok, ami nem én vagyok. Így persze kilóg a lóláb, nem kerek a történet, mert azok az életkörülmények belőlem fakadnak, valahol én vagyok az is. De abbahagyom kiindulni a külvilágból, mert az pusztán a múltam tükre. Ha azt élem meg, ami a múltam, akkor a jövőm is csak ismétlődik, és én felhagyok ezzel.

Ünnep minden napom. Ünnepélyes, hogy itt lehetek Balin. Ünneplem, aki vagyok – maga az ünneplő. Ennyi a fontos, ennyi a dolgom, és ez rendkívül egyszerű. Az egyetlen működőképes ,,recept” az életre. Ünnep a 23 évem az összes szenvedésével, mert beleébredtem a forma nélküli valóságába. Beleébredtem az életembe, nem pedig abba, amit az életemnek hittem.

Tudom, hogy az elsők közt leszek Ilike hallgatói közül a mostani időket tekintve, aki megmarad ebben a tudásban minden pillanatban. Már most ott vagyok, hiszen a végtelen lehetőségek közül ezt választom. Ennek nincs feltétele, elköteleződtem. Nincs útja és visszaútja, már csak magamra szeretnék figyelni innentől. Ennyi minden gyönyörű ember dolga. A boldogság létezik, és nem annak fejében, ki mennyicskét enged meg magának belőle. Ezt csak egészben kapom, a szeretetben nincs mérték, maximum a végtelen…

Pont olyan világról álmodtam, amilyet Ilike él: megél érzelmeket, de csak igaziakat. Váltakozik, de csak a boldogságon belül. Békés, örömteli, nyugodt, izgatott, csendes, szeretettelteli, vidám, nevetős pillanatok váltják egymást. Ez vagyok, ezen kívül semmi és senki. Ami ebből fakad, az tiszta. Ami szűrőn megy keresztül, az a játék nehezebbik része. Bármikor kihagyható lépés a szűretlen, tiszta, tündöklő valóságért cserébe.

Megtanulni használni is ezt a tudást, nemcsak a birtokában lenni – ez áll amögött, hogy idejöttem. Egy darabig én se tudtam, csak azt, hogy az a célom, hogy olyan csodásan éljek, mint a mesterem. Erre nem kell várni, ezt felejtettem ki, és persze ezen keresztül a figyelmem magamon tartását. Minden. Egyes. Pillanatban. Folyamatosan. Ha ezt tudom, mindent tudok. Most ,,megcsinálom”. Megteszem magamért, elvégre csak szabadidőm van még másfél hónapig!

Fontos vagyok magamnak. Csak ekkor vagyok igazán fontos. Ez egy vagy-vagy kérdés. Teljesen, 100%-ban éled a jelened, azaz a Jelen Pillanat vagy? Ha igen, akkor mindig. Ha csak egyszer is kibillensz, a folyamat még tart. Készen állok arra, hogy a folyamatnak ezen része befejeződjön, és új szakasz vegye kezdetét.

Szívből jövő, forró üdvözlettel:

az Űrt átszelő Semmi-Sellő